UEFA Competitions Wiki
Advertisement

Az időpontok március végéig a közép-európai időszámítás (UTC+1), áprilistól pedig a közép-európai nyári időszámítás (UTC+2) szerint vannak megadva.

Sorsolási és mérkőzés időpontok

A sorsolásokat a svájci Nyonban tartják.

Forduló Sorsolási dátum Első mérkőzés Visszavágó
Nyolcaddöntők 2010. december 17. 2011. február 15–16. & 22–23. 2011. március 8–9. & 15–16.
Negyeddöntők 2011. március 18. 2011. április 5–6. 2011. április 12–13.
Elődöntők 2011. április 26–27. 2011. május 3–4.
Döntő 2011. május 28., Wembley Stadium, London Anglia

A nyolcaddöntők sorsolásakor három szabályt vettek figyelembe:

  • minden párba egy csoportelső és egy csoportmásodik került
  • azonos csoportból jövő klubcsapatok nem kerülhettek össze
  • azonos nemzeti szövetségben lévő klubcsapatok nem kerülhettek össze

A további fordulók sorsolásakor már semmilyen megkötés nem volt.

A mérkőzések pontos időpontjának meghatározásakor ennél a fázisnál is figyelembe kellett venni, hogy az Internazionale és a Milan ugyanazt a stadiont használja, azaz mérkőzéseiket nem játszhatták ugyanazon a héten.

Csoportkörből továbbjutó csapatok

Színmagyarázat
Kiemelt a nyolcaddöntők sorsolásakor
Nem kiemelt a nyolcaddöntők sorsolásakor
Csoport Csoportgyőztesek Csoportmásodikok
A Anglia Tottenham Olaszország Internazionale
B Németország Schalke Franciaország Lyon
C Anglia Man. United Spanyolország Valencia
D Spanyolország Barcelona Dánia København
E Németország Bayern Olaszország Roma
F Anglia Chelsea Franciaország Marseille
G Spanyolország Real Madrid Olaszország Milan
H Ukrajna Sahtar Doneck Anglia Arsenal

Ágrajz

Nyolcaddöntők
2011. február 15–16. & 22–23.
2011. március 8–9. & 15–16.
Negyeddöntők
2011. április 5–6.
2011. április 12–13.
Elődöntők
2011. április 26–27.
2011. május 3–4.
Döntő
2011. május 28.
Wembley Stadium, London Anglia
                                         
 Franciaország Lyon 1 0 1
 Spanyolország Real Madrid 1 3 4
 Spanyolország Real Madrid 4 1 5
 Anglia Tottenham 0 0 0
 Olaszország Milan 0 0 0
 Anglia Tottenham 1 0 1
 Spanyolország Real Madrid 0 1 1
 Spanyolország Barcelona 2 1 3
 Anglia Arsenal 2 1 3
 Spanyolország Barcelona 1 3 4
 Spanyolország Barcelona 5 1 6
 Ukrajna Sahtar Doneck 1 0 1
 Olaszország Roma 2 0 2
 Ukrajna Sahtar Doneck 3 3 6
 Spanyolország Barcelona 3
 Anglia Man. United 1
 Olaszország Internazionale (i.g.) 0 3 3
 Németország Bayern 1 2 3
 Olaszország Internazionale 2 1 3
 Németország Schalke 5 2 7
 Spanyolország Valencia 1 1 2
 Németország Schalke 1 3 4
 Németország Schalke 0 1 1
 Anglia Man. United 2 4 6
 Dánia København 0 0 0
 Anglia Chelsea 2 0 2
 Anglia Chelsea 0 1 1
 Anglia Man. United 1 2 3
 Franciaország Marseille 0 0 1
 Anglia Man. United 0 2 2

Nyolcaddöntők

Mérkőzések

1. csapat   Össz.   2. csapat   1. meccs     2. meccs  
Milan AC Milan 0–1 Tottenham Hotspur FC Tottenham 0–1 0–0
Valencia Valencia CF 2–4 FC Schalke 04 Schalke 1–1 1–3
Roma AS Roma 2–6 FK Sahtar Doneck Sahtar Doneck 2–3 0–3
Arsenal Arsenal FC 3–4 FC Barcelona Barcelona 2–1 1–3
København FC København 0–2 Chelsea FC Chelsea 0–2 0–0
Lyon Olympique Lyonnais 1–4 Real Madrid CF Real Madrid 1–1 0–3
Marseille Olympique de Marseille 1–2 Manchester United FC Man. United 0–0 1–2
Internazionale FC Internazionale Milano 3–3 (i.g.) FC Bayern München Bayern 0–1 3–2

Első mérkőzések

2011. február 15.
20:45
Milan AC Milan 0 – 1
Jegyzőkönyv
Tottenham Hotspur FC Tottenham
Crouch Gól 80'
Stadio Giuseppe Meazza, Milánó
Nézőszám: 75 652
Játékvezető: Franciaország Stéphane Lannoy

2011. február 15.
20:45
Valencia Valencia CF
Soldado Gól 17'
1 – 1
Jegyzőkönyv
FC Schalke 04 Schalke
Raúl González Gól 64'
Schmitz sárga lap : 65'2kiállítva : 90+3' 65', 90+3'
Estadi de Mestalla, Valencia
Nézőszám: 42 703
Játékvezető: Oroszország Alekszej Nyikolaev

2011. február 16.
20:45
Roma AS Roma
Perrotta Gól 28'
Menez Gól 61'
2 – 3
Jegyzőkönyv
FK Sahtar Doneck Sahtar Doneck
Jadson Gól 29'
Douglas Costa Gól 36'
Luiz Adriano Gól 41'
Stadio Olimpico, Róma
Nézőszám: 35 873
Játékvezető: Portugália Olegário Benquerença

2011. február 16.
20:45
Arsenal Arsenal FC
Van Persie Gól 78'
Arsavin Gól 83'
2 – 1
Jegyzőkönyv
FC Barcelona Barcelona
Villa Gól 26'
Emirates Stadium, London
Nézőszám: 59 927
Játékvezető: Olaszország Nicola Rizzoli

2011. február 22.
20:45
København FC København 0 – 2
Jegyzőkönyv
Chelsea FC Chelsea
Anelka Gól 17'54'
Parken, Koppenhága
Nézőszám: 36 713
Játékvezető: Hollandia Björn Kuipers

2011. február 22.
20:45
Lyon Olympique Lyonnais
Gomis Gól 83'
1 – 1
Jegyzőkönyv
Real Madrid CF Real Madrid
Benzema Gól 65'
Stade de Gerland, Lyon
Nézőszám: 40 299
Játékvezető: Németország Wolfgang Stark

2011. február 23.
20:45
Marseille Olympique de Marseille 0 – 0
Jegyzőkönyv
Manchester United FC Man. United Stade Vélodrome, Marseille
Nézőszám: 57 957
Játékvezető: Németország Felix Brych

2011. február 23.
20:45
Internazionale FC Internazionale Milano 0 – 1
Jegyzőkönyv
FC Bayern München Bayern
Gómez Gól 90'
Stadio Giuseppe Meazza, Milánó
Nézőszám: 75 925
Játékvezető: Magyarország Kassai Viktor

Visszavágók

2011. március 8.
20:45
Sahtar Doneck FK Sahtar Doneck
Hübschman Gól 18'
Willian Gól 58'
Eduardo Gól 87'
3 – 0
Jegyzőkönyv
AS Roma Roma
Mexès sárga lap : 24'2kiállítva : 41' 24', 41'
Donbasz Arena, Doneck
Nézőszám: 46 543
Játékvezető: Anglia Howard Webb
Összesítésben 6–2 a Sahtar Doneck javára.
2011. március 8.
20:45
Barcelona FC Barcelona
Messi Gól 45+3'71' (bün.)
Xavi Hernández Gól 69'
3 – 1
Jegyzőkönyv
Arsenal FC Arsenal
Busquets Gól 53' (ö.g.)
Van Persie sárga lap : 45+1'2kiállítva : 56' 45+1', 56'
Camp Nou, Barcelona
Nézőszám: 95 486
Játékvezető: Svájc Massimo Busacca
Összesítésben 4–3 a Barcelona javára.
2011. március 9.
20:45
Tottenham Tottenham Hotspur FC 0 – 0
Jegyzőkönyv
AC Milan Milan White Hart Lane, London
Nézőszám: 34 320
Játékvezető: Belgium Frank De Bleeckere
Összesítésben 1–0 a Tottenham javára.
2011. március 9.
20:45
Schalke FC Schalke 04
Farfán Gól 40'90+4'
Gavranović Gól 52'
3 – 1
Jegyzőkönyv
Valencia CF Valencia
Ricardo Costa Gól 17'
Veltins-Arena, Gelsenkirchen
Nézőszám: 53 517
Játékvezető: Svédország Jonas Eriksson
Összesítésben 4–2 a Schalke javára.
2011. március 15.
20:45
Man. United Manchester United FC
Hernández Gól 5'75'
2 – 1
Jegyzőkönyv
Olympique de Marseille Marseille
Brown Gól 82' (ö.g.)
Old Trafford, Manchester
Nézőszám: 73 996
Játékvezető: Spanyolország Carlos Velasco Carballo
Összesítésben 2–1 a Man. United javára.
2011. március 15.
20:45
Bayern FC Bayern München
Gómez Gól 21'
Müller Gól 31'
2 – 3
Jegyzőkönyv
FC Internazionale Milano Internazionale
Eto'o Gól 4'
Sneijder Gól 63'
Pandev Gól 88'
Allianz Arena, München
Nézőszám: 66 000
Játékvezető: Portugália Pedro Proença
Összesítésben 3–3. Az Internazionale idegenben lőtt több góllal jutott tovább.
2011. március 16.
20:45
Chelsea Chelsea FC 0 – 0
Jegyzőkönyv
FC København København Stamford Bridge, London
Nézőszám: 36 454
Játékvezető: Norvégia Svein Oddvar Moen
Összesítésben 2–0 a Chelsea javára.
2011. március 16.
20:45
Real Madrid Real Madrid CF
Marcelo Gól 37'
Benzema Gól 66'
Di María Gól 76'
3 – 0
Jegyzőkönyv
Olympique Lyonnais Lyon Estadio Santiago Bernabéu, Madrid
Nézőszám: 70 034
Játékvezető: Szlovénia Damir Skomina

Összesítésben 4–1 a Real Madrid javára.

Negyeddöntők

Mérkőzések

1. csapat   Össz.   2. csapat   1. meccs     2. meccs  
Real Madrid Real Madrid CF 5–0 Tottenham Hotspur FC Tottenham 4–0 1–0
Internazionale FC Internazionale Milano 3–7 FC Schalke 04 Schalke 2–5 1–2
Chelsea Chelsea FC 1–3 Manchester United FC Man. United 0–1 1–2
Barcelona FC Barcelona 6–1 FK Sahtar Doneck Sahtar Doneck 5–1 1–0

Első mérkőzések

2011. április 5.
20:45
Real Madrid Real Madrid CF
Adebayor Gól 4'57'
Di María Gól 72'
Cristiano Ronaldo Gól 87'
4 – 0
Jegyzőkönyv
Tottenham Hotspur FC Tottenham
Crouch sárga lap : 8'2kiállítva : 15' 8', 15'
Estadio Santiago Bernabéu, Madrid
Nézőszám: 71 657
Játékvezető: Németország Felix Brych

2011. április 5.
20:45
Internazionale FC Internazionale Milano
Stanković Gól 1'
Milito Gól 34'
Chivu sárga lap : 52'2kiállítva : 62' 52', 62'
2 – 5
Jegyzőkönyv
FC Schalke 04 Schalke
Matip Gól 17'
Edu Gól 40'75'
Raúl González Gól 53'
Ranocchia Gól 57' (ö.g.)
Stadio Giuseppe Meazza, Milánó
Nézőszám: 72 770
Játékvezető: Anglia Martin Atkinson

2011. április 6.
20:45
Chelsea Chelsea FC 0 – 1
Jegyzőkönyv
Manchester United FC Man. United
Rooney Gól 24'
Stamford Bridge, London
Nézőszám: 37 915
Játékvezető: Spanyolország Alberto Undiano Mallenco

2011. április 6.
20:45
Barcelona FC Barcelona
Iniesta Gól 2'
Daniel Alves Gól 34'
Piqué Gól 53'
Keita Gól 61'
Xavi Hernández Gól 86'
5 – 1
Jegyzőkönyv
FK Sahtar Doneck Sahtar Doneck
Rakickij Gól 60'
Camp Nou, Barcelona
Nézőszám: 86 518
Játékvezető: Skócia Craig Thomson

Visszavágók

2011. április 12.
20:45
Man. United Manchester United FC
Hernández Gól 43'
Pak Csiszong Gól 77'
2 – 1
Jegyzőkönyv
Chelsea FC Chelsea
Ramires sárga lap : 33'2kiállítva : 70' 33', 70'
Drogba Gól 77'
Old Trafford, Manchester
Nézőszám: 74 672
Játékvezető: Portugália Olegário Benquerença
Összesítésben 3–1 a Man. United javára.
2011. április 12.
20:45
Sahtar Doneck FK Sahtar Doneck 0 – 1
Jegyzőkönyv
FC Barcelona Barcelona
Messi Gól 43'
Donbasz Arena, Doneck
Nézőszám: 51 759
Játékvezető: Németország Florian Meyer
Összesítésben 6–1 a Barcelona javára.
2011. április 13.
20:45
Tottenham Tottenham Hotspur FC 0 – 1
Jegyzőkönyv
Real Madrid CF Real Madrid
Cristiano Ronaldo Gól 50'
White Hart Lane, London
Nézőszám: 34 311
Játékvezető: Olaszország Nicola Rizzoli
Összesítésben 5–0 a Real Madrid javára.
2011. április 13.
20:45
Schalke FC Schalke 04
Raúl González Gól 45'
Höwedes Gól 81'
2 – 1
Jegyzőkönyv
FC Internazionale Milano Internazionale
Thiago Motta Gól 49'
Veltins-Arena, Gelsenkirchen
Nézőszám: 54 142
Játékvezető: Szlovénia Damir Skomina

Összesítésben 7–3 a Schalke javára.

Elődöntők

Mérkőzések

1. csapat   Össz.   2. csapat   1. meccs     2. meccs  
Schalke FC Schalke 04 1–6 Manchester United FC Man. United 0–2 1–4
Real Madrid Real Madrid CF 1–3 FC Barcelona Barcelona 0–2 1–1

Első mérkőzések

2011. április 26.
20:45
Schalke FC Schalke 04 0 – 2
Jegyzőkönyv
Manchester United FC Man. United
Giggs Gól 67'
Rooney Gól 69'
Veltins-Arena, Gelsenkirchen
Nézőszám: 54 142
Játékvezető: Spanyolország Carlos Velasco Carballo

2011. április 27.
20:45
Real Madrid Real Madrid CF
Pepe kiállítva : 61' 61'
0 – 2
Jegyzőkönyv
FC Barcelona Barcelona
Pinto kiállítva : 45+2' 45+2'
Messi Gól 76'87'
Estadio Santiago Bernabéu, Madrid
Nézőszám: 71 567
Játékvezető: Németország Wolfgang Stark

Visszavágók

2011. május 3.
20:45
Barcelona FC Barcelona
Pedro Rodríguez Gól 54'
1 – 1
Jegyzőkönyv
Real Madrid CF Real Madrid
Marcelo Gól 64'
Camp Nou, Barcelona
Nézőszám: 95 701
Játékvezető: Belgium Frank De Bleeckere
Összesítésben 3–1 a Barcelona javára.
2011. május 4.
20:45
Man. United Manchester United FC
Valencia Gól 26'
Gibson Gól 31'
Anderson Gól 72'76'
4 – 1
Jegyzőkönyv
FC Schalke 04 Schalke
Jurado Gól 35'
Old Trafford, Manchester
Nézőszám: 74 687
Játékvezető: Portugália Pedro Proença

Összesítésben 6–1 a Man. United javára.

Döntő

2011. május 28.
20:45
Barcelona FC Barcelona
Pedro Rodríguez Gól 27'
Messi Gól 54'
Villa Gól 69'
3 – 1
Jegyzőkönyv
Manchester United FC Man. United
Rooney Gól 34'
Wembley Stadium, London Anglia
Nézőszám: 87 695
Játékvezető: Magyarország Kassai Viktor

Góllövőlista

Az alábbi táblázat tartalmazza az egyenes kieséses szakasz gólszerzőinek listáját. Ezek a gólok beleszámítanak a torna góllövőlistájába.

Hely. Név Klub Gólok Játszott percek
1. Argentína Messi, LionelLionel Messi FC Barcelona Barcelona 6 630'
2. Mexikó Hernández, JavierJavier Hernández Manchester United FC Man. United 3 421'
3. Anglia Rooney, WayneWayne Rooney Manchester United FC Man. United 3 533'
4. Spanyolország Raúl González FC Schalke 04 Schalke 3 537'
5. Brazília Anderson Manchester United FC Man. United 2 107'
6. Franciaország Benzema, KarimKarim Benzema Real Madrid CF Real Madrid 2 125'
7. Németország Gómez, MarioMario Gómez FC Bayern München Bayern 2 180'
8. Franciaország Anelka, NicolasNicolas Anelka Chelsea FC Chelsea 2 222'
9. Brazília Edu FC Schalke 04 Schalke 2 308'
10. Togo Adebayor, EmmanuelEmmanuel Adebayor Real Madrid CF Real Madrid 2 324'
11. Peru Farfán, JeffersonJefferson Farfán FC Schalke 04 Schalke 2 423'
12. Argentína Di María, ÁngelÁngel Di María Real Madrid CF Real Madrid 2 425'
13. Brazília Marcelo Real Madrid CF Real Madrid 2 465'
14. Spanyolország Pedro Rodríguez FC Barcelona Barcelona 2 475'
15. Portugália Cristiano Ronaldo Real Madrid CF Real Madrid 2 499'
16. Spanyolország Villa, DavidDavid Villa FC Barcelona Barcelona 2 545'
17. Spanyolország Xavi Hernández FC Barcelona Barcelona 2 606'
18. Oroszország Arsavin, AndrejAndrej Arsavin Arsenal FC Arsenal 1 039'
19. Franciaország Menez, JérémyJérémy Menez AS Roma Roma 1 090'
20. Svájc Gavranović, MarioMario Gavranović FC Schalke 04 Schalke 1 090'
21. Brazília Eduardo FK Sahtar Doneck Sahtar Doneck 1 094'
22. Spanyolország Soldado, RobertoRoberto Soldado Valencia CF Valencia 1 116'
23. Macedónia Pandev, GoranGoran Pandev FC Internazionale Milano Internazionale 1 134'
24. Franciaország Gomis, BafétimbiBafétimbi Gomis Olympique Lyonnais Lyon 1 134'
25. Hollandia van Persie, RobinRobin van Persie Arsenal FC Arsenal 1 146'
26. Írország Gibson, DarronDarron Gibson Manchester United FC Man. United 1 163'
27. Olaszország Perrotta, SimoneSimone Perrotta AS Roma Roma 1 176'
28. Németország Müller, ThomasThomas Müller FC Bayern München Bayern 1 180'
29. Argentína Milito, DiegoDiego Milito FC Internazionale Milano Internazionale 1 180'
30. Portugália Ricardo Costa Valencia CF Valencia 1 180'
31. Anglia Crouch, PeterPeter Crouch Tottenham Hotspur FC Tottenham 1 188'
32. Szerbia Stanković, DejanDejan Stanković FC Internazionale Milano Internazionale 1 211'
33. Elefántcsontpart Drogba, DidierDidier Drogba Chelsea FC Chelsea 1 221'
34. Brazília Douglas Costa FK Sahtar Doneck Sahtar Doneck 1 274'
35. Mali Keita, SeydouSeydou Keita FC Barcelona Barcelona 1 314'
36. Brazília Luiz Adriano FK Sahtar Doneck Sahtar Doneck 1 321'
37. Brazília Jadson FK Sahtar Doneck Sahtar Doneck 1 335'
38. Csehország Hübschman, TomášTomáš Hübschman FK Sahtar Doneck Sahtar Doneck 1 337'
39. Dél-Korea Pak Csiszong Manchester United FC Man. United 1 343'
40. Brazília Willian FK Sahtar Doneck Sahtar Doneck 1 345'
41. Olaszország Thiago Motta FC Internazionale Milano Internazionale 1 346'
42. Hollandia Sneijder, WesleyWesley Sneijder FC Internazionale Milano Internazionale 1 350'
43. Kamerun Eto'o, SamuelSamuel Eto'o FC Internazionale Milano Internazionale 1 360'
44. Ukrajna Rakickij, JaroszlavJaroszlav Rakickij FK Sahtar Doneck Sahtar Doneck 1 360'
45. Ecuador Valencia, AntonioAntonio Valencia Manchester United FC Man. United 1 403'
46. Németország Höwedes, BenediktBenedikt Höwedes FC Schalke 04 Schalke 1 430'
47. Kamerun Matip, JoëlJoël Matip FC Schalke 04 Schalke 1 435'
48. Spanyolország Iniesta, AndrésAndrés Iniesta FC Barcelona Barcelona 1 449'
49. Wales Giggs, RyanRyan Giggs Manchester United FC Man. United 1 450'
50. Spanyolország Jurado, José ManuelJosé Manuel Jurado FC Schalke 04 Schalke 1 502'
51. Spanyolország Piqué, GerardGerard Piqué FC Barcelona Barcelona 1 520'
52. Brazília Daniel Alves FC Barcelona Barcelona 1 628'
Összesen: 52 játékos 13 csapat 76 gól

Alapvető sorrend: Gólok (csökkenő), Játszott percek (növekvő), Klub, Név
Források: a mérkőzések jegyzőkönyvei.

Öngólok
Név Klub Ellenfél
Spanyolország Sergio Busquets FC Barcelona Barcelona Arsenal elleni hazai mérkőzésen
Olaszország Andrea Ranocchia FC Internazionale Milano Internazionale Schalke elleni hazai mérkőzésen
Anglia Wes Brown Manchester United FC Man. United Marseille elleni hazai mérkőzésen

Sorrend: Klub, Név.


Advertisement